Test lelek szellem egyensúly – JÁTÉKOS NEVELÉS – fegyelmezés nem vált be?

„Ha hiszik, ha nem, néha már az is elég, ha egy-két dührohamot hagyunk félbeszakítás és csillapítás nélkül végigmenni – és a gyerek utána varázsütésre felhagy a rendszeres hisztivel, mert azt érzi, hogy végre meghallották, amit mondani próbált. Ehhez arra van szükség, hogy az esedékes hisztirohamnál egyszerűen maradjunk a gyerek mellett: se el ne zavarjuk, se ne bombázzuk tisztázó kérdésekkel és megoldási javaslatokkal. Ha a szülők érzelmileg nem zárnak le ilyenkor, miközbenmegingathatatlanul képviselik korábbi álláspontjukat, a dührohamok segíthetnek a gyereknek megtanulni, hogy lelkének legsötétebb démonaival sincs magára hagyva. A legtöbb család vagy behódol a hisztinek, vagy ellenkezőleg, jottányit sem hajlandó engedni eredeti álláspontjából, nehogy a gyerek úgy érezze, jutalmat kap azért, ami a családtagok szemében egyértelműen negatív viselkedés. Paradox módon azonban nemcsak az első, de a második módszer is ahhoz vezet, hogy a gyerek még gyakrabban fog hisztizni, nem pedig felhagy vele.”

OLVASS BELE A KÖNYVBE – ÉRDEMES!

„Van egy, gyerekek által gyakran játszott játék, én ‘érzelmi forró krumpli’ néven emlegetem. Az az egy szabálya van, hogy meg kell próbálni a kellemetlen érzéseket átpasszolni másvalakinek, mint amikor a frissen sült krumplit passzolgatjuk egymásnak, mert még túl forró ahhoz, hogy bárki fogni tudja. A felnőttek maguk is minduntalan ezt csinálják. Ha idegesek vagyunk, belekötünk valakibe. Ettől a másik is ideges lesz, mi pedig varázsütésre máris jobban érezzük magunkat. Egyszer egy hétéves kisfiúval játszottam, aki közben elesett és beütötte a lábát. Ilyesmi gyakran előfordult vele, mert elég vadul és vigyázatlanul játszott. Egy darabig a földön feküdt a lábát szorongatva, és azt hajtogatta, hogy ‘semmi baj’, de hirtelen elkezdett engem püfölni. Az apukája mérgesen rászólt, hogy hagyja abba. Elmondtam neki: szerintem arról van szó, hogy a fia nem akarta érezni, mennyire fáj neki, ezért elkezdett bántani engem, hogy nekem fájjon helyette. A gyerek széles mosollyal az arcán vadul bólogatott – a magyarázat idejére még a püfölésemet is abbahagyta. Úgy gondolta, hogy amit elmondtam, tökéletesen logikus viselkedés volt ebben a helyzetben. És bizonyos értelemben így is van. Ha nincsenek eszközeink egy érzés kezeléséhez, ésszerű az adott érzést lehetőleg megszüntetni. Ennek pedig az egyik legjobb módja, ha továbbpasszoljuk, mint a forró krumplit. Játékos szülőként azonban tudunk ennél jobb módszereket is kínálni.”

„Istenem, mennyire utálom ezt a mondatot: ‘Csak azért csinálta, mert figyelmet akart kicsikarni’. Ez olyan, mintha azt mondanánk: ‘Csak azért hajtogatta, hogy enni kér, mert éhes volt’. Ha valaki kétségbeesetten vágyik figyelemre, akkor alighanem szüksége is van rá. Ha egy gyerek elég figyelmet kap tőlünk a jó fajtából, nem lesz rá annyira kiéhezve, hogy beérje a rosszal is.”

„Diane húgom egy ideig óvónőként dolgozott, és az egyik nyár végén családlátogatáson járt egy kislánynál, aki a tanév során nagyon erősen kötődött hozzá. Az anyuka engedte be, aki hátrakiabált a gyereknek, hogy Diane megérkezett. A kislány éppen elmélyülten színezett valamit, és ahogy a két felnőtt belépett, anélkül, hogy felnézett volna, gonoszkodva megkérdezte: ‘Ki az a Diane?’ Csak némi könnyed csevegés után történt meg a nagy egymásra találás. Azért szeretem ezt a történetet, mert a kislány rövid kérdésében olyan sok minden benne volt. ‘Hiányoztál. Nem tudtam, látlak-e még valaha. Nem tudom, közel merjek-e kerülni hozzád megint, vagy újból elmész és megbántasz. Megrángatom egy kicsit a fonalat, ami összeköt bennünket, hogy érezzem, mennyire erős.’ Jó sok üzenet mindössze négy szóban.” 

„Az ember akkor igazán ember, amikor játszik, írta Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője. A gyereked még igazán ember! Neki minden játék, az evés, az ivás, az elindulás, a fürdés – a hajmosás! -, sőt a „rosszalkodás” is. Legyél te is ember, ha azt akarod, hogy megértsd őt és hatni tudj rá – tanulj meg játszani! Sőt: tanulj meg hancúrozni! Érezni fogod, hogy a játékon keresztül hogyan áramlanak oda-vissza az érzelmek, elviselhetővé, sőt örömtelivé téve együttes napjaitokat, elvezetve a közös kuncogásig.” Dr. Vekerdy Tamás

„A spontán, kreatív, szabad gyermeki énünk, a ‘csodagyermek’ felnőttkorunkban is előhívható. Legyünk a gyermekeink játszótársai! Játszva elérhetjük, amit erőlködve, szigorral hiába is próbálnánk. Nemcsak örömteli közös perceket nyerhetünk, hanem könnyebben megoldódó problémákat és erősebb, meghittebb szülő-gyermek kapcsolatot.”  Dr. Kádár Annamária