fbpx

A boldog párkapcsolat 

mindenkinek elérhető!

  Válaszd a BOLDOGSÁGOT

Gyakran előfordul, hogy a pár hosszú időn keresztül szőnyeg alá söpri a problémákat. Nem tudják megbeszélni, megoldani a konfliktusokat, hallgatnak, vagy elbeszélnek egymás mellett. Lehet, hogy több olyan területe is van a kapcsolatnak, (pl. pénzügyek, gyereknevelés, anyós), ami folyamatos veszekedéseket generál. Ha egy párkapcsolat – házasság, együttélés – válságba kerül, nem törvényszerű, hogy váláshoz, szakításhoz vezessen. 

Ha a felek még éreznek egymás iránt valamit és szeretnék megjavítani a kapcsolatukat, akkor érdemes megkísérelni a párkapcsolati coachingot. 

A módszer egyedülálló, mert: 

✅ Először külön-külön foglalkozom a pár tagjaival, így nyugodtan el tudják mondani a helyzetüket a saját nézőpontjukból, nem kell titkolózniuk, magyarázkodni egymás előtt.

✅ Őszintén és nyíltan beszélgethetünk a kialakult állapot okairól, az eddigi megtett megoldási lépésekről és azok sikereiről, kudarcairól, az egyéni és közös tervekről, jövőképükről.

✅ Ezután folytatjuk hármasban a munkát tovább. Az a célunk, hogy a felek végre “beszélgessenek”, sőt végre “hallják meg” azt amit a másik mond. Ez szükséges ahhoz, hogy a jövőben maguk legyenek képesek megoldani konfliktusaikat. 

A találkozások között házifeladatot is kapnak a felek.

Én szeretnék javítani a párkapcsolatomon, de a párom nem hisz a párkapcsolati coachingban akkor is bekövetkezhet a változás?

Amennyiben a párod hallani sem akar róla, gyere el egyedül. Senkit nem lehet akarata ellenére bármire kényszeríteni és még kevésbé erőszakkal megváltoztatni. A saját hozzáállásodat te meg tudod megváltoztatni és ezáltal a kapcsolatod is változik. 

A bizonyíték erre az alábbi visszajelzés: 

“Krisztivel párkapcsolati problémáimon kezdtünk el együtt dolgozni. Empátiával, ugyanakkor nagyfokú szakmai alapossággal segített megtalálni problémáink gyökereit.  

Különböző technikákkal segített abban, hogy más nézőpontból közelítsem meg a saját helyzetemet, szembenézzek hibáimmal, kudarcaimmal és nap mint nap tegyek azért, hogy újra egy boldog, őszinte, szeretetteljes párkapcsolatban éljünk.Annak ellenére, hogy egyedül vettem részt a párkapcsolati coachingon pozitív változást eredményezett a kapcsolatunkban.”

 

Mi történik egy konzultáción? 

 

✅ e-mailen vagy telefonon felkerestél és egyeztetjük az első konzultációt, amely online, bizalmi légkörben történik.

✅ az első konzultáció ingyesen 60 perc (új ügyfeleknek), egy ismerkedés. Ha nem érezzük azt, hogy hatékonyan tudunk együtt dolgozni, akkor búcsút veszünk egymástól.Kizárólag olyan személyekkel kezdem el a konzultációt, akivel az első beszélgetésünk után Én úgy érzem, hogy tudok Neki segíteni. 

✅ ez a program csak RÓLAD/RÓLATOK szól.

✅ teljes titoktartás – a konzultáción elhangzottak teljes mértékben kettőnk között maradnak.

Mi a cél? 

A párkapcsolati coaching célja, hogy rálássunk azokra a akadályokra, amik miatt nem tudsz békés, nyugodt párkapcsolatot működtetni.

Ennek számos oka lehet:

  • ellaposodott a kapcsolat, 
  • eltávolodtatok egymástól, unalmassá vált a kapcsolat, mintha kiégett volna
  • már alig beszélgettek egymással
  • féltékenység, bizalmatlanság mérgezi a hangulatot
  • a gyerekek miatt szeretnétek javítani a kapcsolatotokon
  • jelentéktelen dolgokon való nézeteltérések hatalmas veszekedésekké alakulnak
  • elmúlt a szenvedély a kapcsolatotokból
  • viták vannak köztetek a pénzügyekről, a gyereknevelésről, a szülőkkel való kapcsolattartásról
  • problémát okoz a bizalom, valamelyik fél hűtlen volt, de szeretnétek együtt maradni
  • már váláson, szakításon gondolkodtok
  • nem érzed azt, hogy a párod szeretne
  • hibáztatva és kritizálva érzed magát, bármit teszel, úgy érzed nem elég

Miért éri meg eljönni a párkapcsolati coachingra?

 ☯️ Mert lehet, hogy megmenthető még az a kapcsolat, amiről ti azt hiszitek, hogy menthetetlen.

Mert ráláthattok arra, hogy hol akadt el a kapcsolat és közös erővel tudtok még javítani rajta.

    Ne várj/várjatok tovább!

    Megérdemled/megérdemlitek, hogy Ti is boldog, harmónikus és kiegyensúlyozott életet éljetek!

    Hány alkalom szükséges? 

    Ez azon múlik, hogy mennyire távolodtatok el egymástól, mennyire gyengült meg kettőtök kapcsolata. Mivel a problémák többsége hosszú hónapok, évek alatt alakul ki, nem 1-2 alkalom alatt lehet helyrehozni. Általában 8-10 alkalomra van szükség ahhoz, hogy a pár tagjai ismét jól működjenek együtt. Egy alkalom 1 órás és heti gyakorisággal érdemes coachingra járni. Minden kapcsolat más, mindenkinek különböző problémái vannak. Ne dobd el, inkább próbáld meg megjavítani! 

    Hitelesség 

    A jól működő házasságom nem a szerencse műve! Nem magától alakult így. Egy párkapcsolat sohasem problémamentes és nem is ez a cél. Mindig jöhet és jön is egy újabb élethelyzet, nehezebb időszak, ami újabb problémákat hoz. A feladat az, hogy egymást segítve támogatva megoldjuk ezeket. 

    Lehet, hogy néha kilátástalannak, reménytelennek, fáradtságosnak tűnik?

    IGEN! 

    De megéri tenni, küzdeni érte! 

    A saját kapcsolatomon is tapasztalom, hogy működik a módszer és tudom, hogy rajtunk múlik minden.

    Hiszek ebben, én is így élek!

     

    Online és személyes konzultációra is van lehetőség.

    Online konzultáció: 

    • 👉 online konzultáció előnye, hogy legyél külföldön vagy más városban, a közös találkozás könnyedén megvalósítható
    • 👉 időt takarítunk meg – nincs elvesztegetett utazási idő
    • 👉 kényelmes, hiszen a saját lakásodból igénybe veheted
    • 👉 rugalmas időbeosztás, gyakorlatilag bárhol, bármikor. Nincs üzemanyag költség és plusz utazási idő sem, így az ezzel nyert időt akár magadra vagy a családodra, munkádra tudod fordítani, amire éppen szeretnéd
    • 👉 szükséges eszközök: okostelefon vagy számítógép webkamerával és internet
    • 👉 online tudunk beszélni: Facebook messengeren Kriszta Csáki, Skype-on: csakijanos76, Viberen, WhatsApp-on 

    Személyes találkozásra van lehetőség egy előzetes időpont egyeztetést követően

    • 👉 Belvárosi helyszín: Czuczor Gergely u 18-24 Essencia Énidő Klubban – a győri színházzal szemben 3. emelet (41-es kapucsengő).
    • 👉 Győr-Szabadhegy, Pattantyús utca 41, ingyesen parkolással

       +1 Ajándék:  stabilan számíthatsz rám – VIP csoport

     A program után sem engedem el a kezed. Aki elvégzi ezt a programot az bekerül egy VIP zárt facebook csoportba, ahol     további fejlődési lehetőségre számíthat. Egy segítő és támogató csoport részévé válik. 

     Mire számíthatsz ha Te is igénybe veszed a programot és bekerülsz ebbe a csoportba?

    • Heti rendszerességgel egy személy a csoportból ajándékba kap tőlünk 30 perc online konzultációt.
    • Havonta írok egy exkluzív meditációt csak a csoporttagoknak. A meditáció témáját megszavazzuk a csoporton belül a csoporttársakkal.
    • Amire még számíthatsz: a fejlődésedet elősegítő gyakorlatok, könyvajánlók és más izgalmas tartalmak várnak rád.

    Fordulj hozzám bizalommal, segítek megtalálni saját igazságodat, célodat, erőforrásaidat.

    🌈 Én a jelenlegi helyzeted változásához 50%-ot tudok adni, a maradék 50%-ot Neked kell hozzá tenned!

     

    Árak

    Az első konzultáció díjmentes.  Ez egy ismerkedés. Ha nem érezzük azt, hogy hatékonyan tudunk együtt dolgozni, akkor búcsút veszünk egymástól. Kizárólag olyan személyekkel kezdem el a konzultációt, akivel az első beszélgetésünk után Én úgy érzem, hogy tudok Neki segíteni.

    Ára: 0 Ft  

    60 perces egyéni párkapcsolati tanácsadás

    Egy teljes órát fogsz eltölteni egyéni coaching keretében. Feltárjuk, hol tartasz most a kapcsolatodban. Sok-sok olyan dologról beszélgetünk majd, ami segít felszínre hozni és feloldani a párkapcsolati elakadásaidat. Együtt megkeressük a problémák gyökerét, és számodra elfogadható legjobb megoldást.Hasznos gyakorlati segítséggel leszel ellátva. Már a legkisebb változás is nagy előrelépés lesz, hiszen ha te magad változtatsz, az a kapcsolatodra is pozitívan fog hatni. 

    Online egyéni konzultáció ára: 15.000 Ft.

    Személyes egyéni konzultáció ára: 20.000 Ft. A személyes konzultáció sajnos drágább, mivel nekem is plusz költségeim vannak (terembérlés, utazási idő és költség, parkolás). 

    60-90 perces páros párkapcsolati coaching Erre a találkozóra a pároddal együtt érkezel. Őszintén elbeszélgetek veletek a kapcsolatotokban lévő gondokról, elakadásokról, és segítek megtalálni rá a legjobb megoldást. Mindent megteszek azért, hogy erről a páros coachingról kapcsolatotokat megerősítve, sok hasznos gyakorlati segítség birtokában, BOLDOGAN távozzatok. 

    Online páros konzultáció ára: 20.000 Ft/pár. 

    Személyes páros konzultáció ára: 25.000 Ft 

    Amire számíthatsz: szakmai alaposság, diszkréció, bizalmi légkör, precizitás, egyénre szabott megoldások, magas fokú empátia, minőség. 

    Garantált a siker? 

    A cél elérése közös munka eredményeként jön létre. Nem csak a párkapcsolati coachon múlik az eredmény, hanem azon is, hogy ti mennyire vagytok elkötelezettek a változás mellett. Ha mindent ugyanúgy csinálsz, ahogy eddig, az eredmény is pontosan ugyanaz lesz, ami eddig. Ha változást akarsz az életedben, adj magadnak egy esélyt, és gyere, nézzünk rá együtt a problémáidra, elakadásaidra és keressük meg együtt a számodra legjobb megoldást! A változásért tenned is kell! 

    100% elégedettségi garancia, hogy a módszerem működik 

    100%-os elégedettségi garanciát vállalok. Ha a második óra után úgy érzed, hogy nem kaptál tőlem értéket, visszaadom neked a teljes díját. Azonban erre soha nem volt még példa, mert az eredmények önmagukért beszélnek. 

    Hiszek az örökké tartó, szerelmes, szeretettel teli párkapcsolatban. 

    “Aki jól szeret, az idővel nem “kijózanodik”, hanem egyre részegebb lesz. Ha láttál már öregeket, akik egy emberöltő után is görcsösen fogják egymás kezét, tudod miről beszélek. Ritka, de van még ilyen.” (Müller Péter) 

    Készen állsz arra, hogy változtass az életeden?

    Én hiszek abban, ha valami elromlott azt meg lehet javítani és nem kell újra cserélni! Már most egy lépéssel közelebb kerülsz a boldogabb párkapcsolathoz, ugyanis csak annyit kell tegyél, hogy bejelentkezel a párkapcsolati coachingra. 

    Történetek kliensektől … Neked is ismerős a helyzet?

    „ A férjemmel 15 éve voltunk együtt, amikor megcsalt. Egyszeri alkalom volt, de ez pont elég volt ahhoz, hogy elveszítsen. Valami összetört bennem. Nem tudtam tovább hinni benne és a kapcsolatunkba. Együtt maradtunk, hiszen van egy csodálatos gyermekünk. Ő mindent megtett, hogy visszaszerezzen, de az én részemről nem ment. Kerestem a megoldást hiszen szeretem a férjemet és eljutottam Krisztihez. Egyéni konzultáción vettem részt és Krisztinek hála ismét boldogok vagyunk.” Nóra, 39

    Ajánlás

    “Nem tudom pontosan megfogalmazni, mennyire megnyugtató és erősítő érzés az, amikor egy nehéz helyzetben szeretetteljesen, előítéletek nélkül megfogod a kezem, átlendítesz a komor gondolatokon és visszavezetsz saját magamhoz. Ahhoz az énemhez, amit a múltbéli események, emberek, körülmények, gondolatok elzártak, bezártak…Amikor nem látok kiútat, amikor feladnám, amikor fáj, amikor megbetegít, akkor Te, gondoskodó, tiszta odafigyeléssel hallgatsz, meghallgatsz engem és közben úgy segítesz, hogy hagyod, magam döntsem el mi a legjobb számomra.Ez a legszeretetteljesebb dolog amit egyik ember a másiknak adhat! ☺️Hálásan köszönöm! ❣️Beata Uszkai”

    Jelenkezés, érdeklődés 

    Tegyél még ma kapcsolatod javításáért!  

    Sokszor, sajnos évek telnek el boldogtalanul egy kapcsolatban, mire segítséget kérnek.

    Ne várj tovább! Megérdemled, hogy boldog és egészséges kapcsolatban élj!

    Fordulj hozzám bizalommal! 

    🌈 Én a jelenlegi helyzeted változásához 50%-ot tudok adni, a maradék 50%-ot Neked kell hozzá tenned!

    Csak egy üzenet vagy telefonhívás és megbeszéljük, mit lehet tenni!  

    1. Opció: Hívj, amikor neked alkalmas!

    Keress egy időpontot, amikor nyugodtan tudunk néhány percet telefonon beszélni és megosztod az élethelyzetet, amiben éppen vagy. Ezután még a hívás végén kitaláljuk közösen hogyan tovább. Hívj bizalommal a +36-30-8684 918-as telefonszámon és mindent megbeszélünk!

    2. Opció: Add meg az elérhetőségeidet az alábbi ürlapon és visszahívlak!

    Visszahívlak és megbeszéljük a megoldási lehetőségeket. Mindezt teljesen díjmentesen és mindenféle kötelezettségek nélkül teheted meg. Ehhez kérlek töltsd ki az alábbi mezőket! Írd meg, hogy melyik időpont ideális Neked és visszahívlak.

    14 + 1 =

    Szeretettel várlak!

     

    error: Védett tartalom!