Szorongás oldás hiánya, a fel nem oldott stressz kihathat a gyerek teljesítményére az iskolába és még testi tünetei is lehetnek.
Szorongás oldás hiánya miatt előfordul, hogy a gyerek
- nem tud aludni és ezért reggel fáradtan ébred és ez kihat az egész napjára
- a gyerek tanul otthon, figyel az órákon, szorgalmas … de sajnos nincsenek jó eredményei. Az állandó szorongás, stressz miatt nem tudja felszínre hozni azt a tudást ami ott van benne, hiszen tanult, de leblokkol …
- a sikertelenség miatt visszahúzódóvá válhat, kevésbé barátkozik, bezárkózik a szobájába …
- feszült, ideges …
- szülőként látod, hogy nincs jól de nem tudsz neki segíteni
Mint tudjátok gyerek coach is vagyok és azon túl, hogy benneteket Anyákat támogatlak, hogy kiegyensúlyozott, boldogabb legyetek, szükség esetén a gyerekeknek is segítek.
… ez a visszajelzés egy 15 éves csoda lányról szól.
Fogadjátok sok szeretettel az édesanya visszajelzését.
„Krisztát azért kerestük fel mert a 15 éves lányom egyszer csak elkezdte nem jól érezni magát az iskolában a tanórákon. Attól félt, hogy nem felel meg az elvárásoknak, amit az iskolában támasztanak vele szemben. Hiába mondtuk neki, hogy nem kell mindig maximumot nyújtani, lehetnek dolgok, amik nem sikerülnek a kislány ennek ellenére folyamatosan feszült volt. Mielőtt Krisztát megkerestük már oda jutott, hogy az iskolában rosszul lett, fájt a feje.Krisztával való találkozása után a helyzet rohamosan javult.
Visszakapta a jókedvét és az iskolai teljesítménye is a korábbi volt. Sokkal kevesebbet aggódott, izgult és így a dolgozatok is jobban sikerültek az akadályokat könnyebben vette.
Tanult Krisztától, stresszkezelő módszereket, meditációt, hogyan tudjon megnyugodni egy nehéz helyzet előtt, nem izgulni és nem aggódni.
Nagyon szívesen járt Krisztához élvezte a közös „munkát”.
Most egy folyamat végére értünk és minden rendben lévőnek tűnik, de tudjuk, ha újra szükséges, bármikor fordulhatunk hozzá és ha kell fogunk is. 🙂
Nagyon köszönjük Neked Kriszta a segítséget, támogatást. Egy olyan tudást kapott tőled a kislány, ami nem csak az iskolában és nem csak most hanem a nagybetűs életben is a segítségére van”
Érdekel a gyerek coaching? Kattints ide!
Amennyiben TE még bizonytalan figyelmedbe ajánlom
- a posztomat – kattints ide
- kiadványok amit a webáruházunkban találsz:
- Tapsi relax – óvodásoknak és kisiskolásoknak – kattints ide
- Erő benned van – 9-14 éveseknek – itt találod
- Óvodásoknak:
- Láthatatlan fonal – itt találod
- A dűhös polip – itt találod
- Vidra öböl – itt találod
- Mit kezdjünk a szorongással – itt találod
- Buborékrepülés – itt találod